|
|
Kevés olyan zenekart lehet említeni, ami annyira megélte volna a legszörnyűbb poklokat és legfelemelőbb sikereket is, mint a Vaya Con Dios.
A legtöbb magyar szórakozóhelyen az emberek úgy őrülnek meg a „Nah Neh Nah” című szám első néhány taktusától, hogy közben azzal sem feltétlenül vannak tisztában, ez a sokat megélt Vaya Con Dios egyik legsikeresebb slágere.
Mintegy 660 millió dollárért (143 milliárd forintért) a Walt Disney egy befektetői csoportnak adja el a Miramax filmstúdiót.
Sokan keresik fel a Művészetek Völgye egyik idei újdonságát, a Művészetek Hölgye címet először viselő Palya Bea „főhadiszállását": a kapolcsi parókia kertjében található Palya-udvar központi hely, kicsit fesztivál a fesztiválban, aki számít, ott időz.
Akár egy hadsereget fel lehet szerelni: kimustrált tankokat árul a sereg – nálunk is, Nyugaton is. Van már MÍG vagy T-72-es, tábori konyha, tán löveg is akad, pár éve meg árvereztek egy DO-27-es (német) repülőgépet. Kézifegyver ugyan nincs, de hatástalanítottat (vagy műanyag utánzatot) talán be lehet szerezni.
A Balaton Sound után még várja egy nagy megmérettetés a partyzókat: DJ Shadow, Calvin Harris, Boyz Noize feat. Erol Alkan, Deadmau5, Infected Mushroom, Simian Mobile Disco, a Breakestra helyett belépő Die Antwoord, Gotan Project és még számos kiváló elektronikus zenész várja a bulira éhes fesztiválozókat a Party Arénában.
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be hétfőtől a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét. Ezt maga az érintett erősítette meg az MTI-nek pénteken a kinevezéséről megjelent sajtóhírek kapcsán.
Anne Rice elhagyja a kereszténységet
Anne Rice amerikai író bejelentette, hogy bár hívő ember, nem keresztény többé. Az Interjú a vámpírral szerzője Facebook-oldalán számolt le a vallásával.
Sofia Coppola és Darren Aronofsky versenyfilmjein kívül további huszonegy nemzetközi produkció indul a szeptemberi velencei filmfesztivál fődíjáért – jelentette be csütörtökön a fesztivál igazgatója, Marco Müller, aki hangsúlyozta, hogy fiatalos mezőny állt össze, mivel a rendezők átlagéletkora 47 év.
A náci Németországban kisajátított sok műkincs eredetét még napjainkban is homály fedi, de egy új internetes adatbank most megkönnyítheti a kutatók dolgát.
Stanley Tucci rendezi a Mommy and Me című anya-lánya vígjátékot, amelynek főszerepeit Meryl Streep és Tina Fey alakítja majd a Sony stúdió produkciójában.
Kiss Andrea alkotása, A hazudós egér különdíjat nyert a szöuli animációs filmfesztiválon.
Debrecen újból otthont ad a kortárs kórusmuzsika képviselőinek július 29.-augusztus 1. között. A kétévente megrendezendő verseny a világ tíz legjobb kórusversenyének egyike.
Fórum Legfrissebb hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„Könnyebb az emberiséget szeretni, mint az embert."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
|
|